Ráhangolódás az Új Energiára 2015 január

Előfordul, hogy pillanatok alatt kikerülünk az Egység állapotából és a durva dualitás kellős közepén találjuk magunkat.

Geoffry Hoppe és Linda Hoppe közvetítésével -

Adamus Saint- Germain  „ Éld meg Istenséged”c. könyvére úgy találtam rá, hogy éppen nagyon nem akartam új könyvet venni, mégis Ő győzött. J

Az előadásom nagyobb részét is ebből a könyvből merítettem.

Legalább ekkora hatást gyakorolt rám Kryon 13-as könyve és Lee Carroll Kryon közvetítése szeptemberben.
Bevallom az első közvetítésig egy kétkedéssel vegyes várakozás lett úrrá rajtam. A hitrendszerem tisztán hallhatóan kezdte el az „akna munkát”, majd meghallottam Lee kissé elváltozott hangját és elindult egy könnyáradat a szememből , amihez egy tiszta, ismerős és csodálatos érzés járta át a testemet. Hitrendszerem megadóan visszahúzódott, sőt mi több, ő is feloldódott ebben a biztonságos, megnyugtató „Otthon” érzésben.
Most, hogy elkezdtem ízlelgetni, „tanulni” az Új Energiát, ez az átélt érzés mindig egy biztos világítótoronyként fog emlékeztetni arra, hogy mikor ugyan ezt érzem, akkor benne vagyok, átadtam magam és nem fogom összekeverni semmilyen más, „újrakozmetikázott” régi energiával.

2012, avagy megint elmaradt a világvége 

2012 a régi energia végét jelentette. A maja kalendárium , a „hosszú számítás” befejeződött, de nem az idő „ért véget”, csak az érvényben levő naptár és természetesen már meg volt a következő is. Mintha mi lecserélnénk az évvégén elavult naptárunkat. A maják  tudták, hogy ez egy nagyon jelentős ciklusnak a vége. Az új kalendárium, az új számítás jelentése: „Lehetőség a legmagasabb szintű tudatosságra, amit az emberiség valaha látott.” ( ..és nagyon boldogok voltak a maják, hogy végre véget ért a nekik tulajdonított félelemkeltés) 
Bár tudom, hogy közülünk, akik itt ülnek szinte mindenki hisz ebben, a szkeptikusoknak álljon itt Geoff Stray tudós (YouTube-on megtekinthető a vele készült felvétel) kutató munkájának a végeredménye: „2012 után megtörténhet az érzékelésünk kiterjedése egy másik síkra…megjelenhet a tudatosság egy új szintje, paradigmaváltás következhet be.” 

2012  a régi energia vége
2013 az újrakalibrálódás éve, az energiák megváltoztak azoknak, akik ezoterikus beállítottságúak
2014 AZ ELSŐ ÉV – egy új tudat kezdete

Az ősi jóslatok mindegyikében szerepelt a „Sas és a Keselyű „ próféciája, ami átveszi a régi helyét. „Ez már nem nagyapáitok ezotériája! „ – hangzott el többször Lee-től.
Mit is jelent ez?  A bolygó férfi és női egyensúlya most veszi kezdetét. Az É-i félteke, amit férfias féltekének tekintünk, először kezd el egyensúlyba kerülni a D-i, női féltekével.
Ilyen még nem volt, hiszen évszázadokon át Tibetet és Indiát tekintették az É-i félteke bölcsességi központjának. Azonban tudjuk, hogy mik történtek ezeken a területeken. A régi energia valójában megpróbálta elzárni ezeket az iratokat a nyilvánosság elöl. Ez történik, mikor egyensúlytalanság uralkodik és erőteljes a dualitás. Kryon üzenete a magyaroknak, hogy földrajzi helyzetünknél fogva feladatunk ennek a kiegyensúlyozásnak a támogatása.

Mi is egyensúlyozódjunk ki egy kicsit! - gyakorlat Peggy Phoenix Dubrótól (www.EMFWorldwide.com)

1.    Kezek a Szív-csakra magasságában összetéve
2.    Hangolódj rá a talpad alatt kb. 60 cm-el a föld alatt lévő alsó Csakra-központodra, miközben a bal kezedet leviszed a 3. Csakra magasságáig és lefelé fordítod.
Maradj így egy ideig, majd mond:
„Azt választom, hogy egyre jobban belehelyezkedem, beleállok az életembe, a mindennapi életben!”
3.    Most hangolódj rá a Fejtető-csakra fölött 60 cm-re lévő Felső-csakraközpontodra és vidd fel a jobb kezedet kb. fejmagasságig (jobb tenyér felfelé néz) és mond:
„Azt választom, hogy egyre többet kifejezek a bölcsességemből, a mindennapi életemben!”
4.    Most tedd össze a két kezedet a szív magasságában és mond:
„Azt választom, hogy egyre többet sugárzok ki szívem szeretet energiájából! Készen állok, hogy megnyissam szívemet az egységes, kiegyensúlyozott, szerető kapcsolatokra, az életem minden területén!”

Az előbb csakrákkal dolgoztunk, ide kapcsolódik egy fontos info: A megvilágosodás kémiai anyagi megtalálhatóak bennünkA Tobozmirigy, Harmadik szem területe, 6-os csakra,   egy kristályszerkezet, amely kölcsönhatásba lép a magasabb energiákkal . A 12 Csakra- rendszer fontos része és a mi munkánk során egy sokat „foglalkoztatott” terület! 

A színekről

Az új energia színei a türkiz zöld és a rózsaszín, az önszeretet kiteljesedésében támogatnak. A csodálatos arany, ami a Felsőbb Énünk színe.  ( Mindig Van Választásod, OB 3/3 színe) 

Kiemelések az „Éld meg Istenséged” c. könyvből

Szerintem, sőt, Saint-Germain szerint is elég radikális ez a könyv. Egy olyan eszencia, ami, azért rendesen fejbe kólintja az embert, főleg a végén! idézet: 15.o. teteje
Nevezzük inkább felolvasó estnek a találkozónkat, denagyon fontosnak tartom, hogy pontosan úgy halljátok az üzenetet, ahogyan lecsatornázták, hiszen saját szavaimmal, megfogalmazásommal már más tartalmat nyerhetnek.

Test/Szellem kommunikáció
DNS-ünk szerkezete alapvető változásokon megy keresztül megváltozik az is, ahogyan a testünk és az elménk egymással kapcsolódik. Most már az elme nem próbálja ellenőrizni a testet (! új energiás megközelítésben), vagyis már nincs különálló fizikai testünk, elménk és szellemünk – ezek összeolvadtak a Tudatosságunk Testében. idézet: 28.o. alja
Tábla  + 33.o idézet
Felébredési Zóna
Jelenleg itt tart az emberiség.
A régi minták már nem működnek. Mivel a képleteket, mintákat, hitrendszereket a felébredés előtti állapotban fejlesztettük ki, ezért mikor elérünk a Felébredési Zóna „X”-hez, a továbbiakban már nem működnek.  Itt kicsit kétségbe eshetsz. Olyan érzés ez, mintha az ember szétesne vagy egy mély szakadékba zuhanna. A következő lépés, hogy megpróbálsz új képletet alkotni, de sajna csak a régi energia dolgozott képletekkel. A régi energia rezgés jellegű és előre megjósolható. A valódi új energiát nem lehet egy képletre leszűkíteni, mert az nem rezgés alapú! Kaotikusnak tűnik, ám mégsem az, valójában csodaszép!  

Mit tegyünk az „X” zónában?
-    fontos az egészséges önbizalom
-    higgy abban, hogy egy természetes folyamaton mész keresztül
-    higgy benne, hogy te is Isten vagy (idézet:43.o.teteje)
-    fontos a könyörület, a részvét önmagunk iránt:
„A könyörület az a képesség, amellyel ha megnézed életed legszörnyűbb eseményét, képes vagy azt egy teljesen más szempontból látni….Ha szeretnél érzelmi könyörületre szert tenni, most nézd meg a többi szemszögből  is, külső megfigyelőként.”
-    A keresztet (sok ilyet cipelünk) nem szenvedésre szánták! Az isteni és emberi kereszteződése, itt a Földön!
„X” vagy kereszt- nézd meg ebből az új nézőpontból!
(Mindkettővel dolgozunk a One Brain-ben.  )
                                             
Van egy jó hírem! Mi már felébredtünk, az „X” zóna másik oldalán vagyunk!
De mi is az a felébredés? Hinni abban, hogy minden tökéletesen rendben van. A teremtés tökéletes, még akkor is, ha te úgy döntesz, hogy nem az. Kryon mindig azzal zárja az üzeneteit:” Minden jól van a teremtés egészében, beleértve téged is!” (Csak azért, hogy szokjuk és elhiggyük végre!  )
A Felébredés Első Szakasza örömtelei, önfeledt  és rengeteg tanulási tapasztalatot hoz. Ez kb. pár évig tart, majd  ……..
beköszönt  a Felébredés Második Szakasza!
 Mivel ez a struktúrák lebontásáról szól, elég fájdalmas „jajj!” szakasz. Az életed széthullik, azt hiszed megőrültél.
Soha nem éred el az emberi tökéletességet, mert az elérhetetlen.

Az „Eggyé válás” Zónája
Innen már nem lehet visszafordulni! Elkezded érezni magad, az isteni részed.
Tisztánlátás,kreativitás érkezik az életedbe. Elkezded mindenben meglátni a szépséget. Elindul a kommunikáció nem fizikai entitásokkal, de ugyan így a testünkkel is tudunk kommunikálni.
Lehet így:
 „Kedves testem, kedves elmém, ti pontosan tudjátok, hogyan kell egyensúlyba kerülni. Ez belétek van programozva. Tudjátok, hogyan hozzátok rendbe magatokat. Akkor rajta, álljatok neki és csináljátok!”

Ugyan így kezdjünk el kommunikálni a DNS-ünkkel.
Csak rajtunk múlik, hogy képesek leszünk-e megbirkózni a DNS-ünk, a szerveink, a vérünk, a sejtjeink átalakulásával, anélkül, hogy elménk kiégetné az áramköreit, mert nem tud mit kezdeni a helyzettel.
Jegyzetemben eljutunk most egy pontra, ahol vagy dühös leszel rám, vagy azt választod, hogy megveszed, megszerzed a könyvet, mert szinte már csak oldalszámok lesznek! 
Én az utóbbit javaslom! 
Az egyik legzavaróbb tényező lehet itt a spirituális arrogancia. idézet: 52.o.
A Tudatosság Teste
idézet: 53.o.
A Bőségről
Saját bőségünk az áramlásról szól. Mély lélegzet és hagyd, hogy ÉREZD a Bőséget! Lehetővé teszi, hogy élvezzük az életet. Bőség vesz körül minket! Saint Germain: „mocskosul gazdag voltam és egyben spirituális” Teremtők vagyunk! A Szellem nem szenved hiányt, így hát nekünk sem kell.
A Mester lét és az”Én vagyok” állapot elérése
90.o. idézet
Az Új energia és Te
idézet: 111.o, 118.o.
A Tudatosság változása
idézet: 121,122.o.
Teremtő képzelet
126.o
Semmi
Már minden bennünk van, mindent tudunk! Nem kell tenni semmit, nem kell több tanfolyam, nem kell meditálni, nincs szükség bonyolult rituálékra. Az „X” zóna pont arról szól, hogy már integrálódott az isteni és emberi, eggyé vált, sőt már a dualitás játszmáit is magunk mögött hagyhatjuk, és ha bennünk az isteni, akkor ez tényleg bizonyíték arra, hogy csak rá kell feküdnünk az áramlásra és HAGYNI, hogy MEGTÖRTÉNJENEK A DOLGOK!
Remélem, jól gondolom, hogy ettől persze mehetsz tanfolyamra, meg meditálhatsz is, ha az éppen jól esik, de ez ne az elme küzdelme,,, akarása, elvárása legyen, hogy „csak , akkor vagyok jó oktató, szülő, tanítvány,stb….ha…!
Nincs már HA!      idézet: 176.o, 177.o.
Ahmyo és Makyo
Ahmyo – a tökéletes bizonyosság, a „Vagyok, aki vagyok” állapota ( akár mondogathatod is!) 
Makyo – ennek az ellentéte

169.o, 170.o.
Engedd magad felébredni és a jövő generáció
178.o.,179.o .,180.o.

Öt Angyali érzéked
Mi is ennek a lényege? Érzékelés az öt alapvető érzékelésünkön túl. Amikor szinte rétegenként érzed az ízeket, egészen a legfinomabbig. Mikor (saját példa) egy komolyzenei koncerten miden hang, a zeneszerző szándéka tisztán eljut hozzád és felemel a Szférákig, miközben nem „tanultad” a műfajt. Mit mond erre a magyar nyelv? Nem vagy „vájt fülű”! Igen, az Angyali érzékkel, tanulás, gyakorlás nélkül válsz „vájt fülűvé”! 
Tudatosság – A tudatosság csúcsa az, amikor egy festmény életre kel, érzed az energiáit, a művész mozdulatát, hiszen  nem csupán festmények,hanem pszichikai teremtmények ezek a alkotások.
Együttérzés – nem sajnálat vagy részvét feltétel nélküli elfogadás. Annak megértése, hogy a világ pontosan ott tart, ahol tartania kell.
Képzelet – a képzelet érzés, nem gondolkodásról szól, hanem az érzésről. Teljesen nyitott és szabad. Hiába kérsz az Univerzumtól, ha nem hatja át érzés a vágyadat. Kevés, ha élénken elképzeled, a teremtéshez intenzív érzések is szükségesek.
Fókusz – összpontosítás, többszörös fókusz elérése, ez teszi majd lehetővé, hogy egyszerre sok mindent csinálj, több tevékenységet végezz. (min.77 dologra kéne összpontosítani és még jól is csinálni! Jajj, Saint Germain ezekkel a komoly vicceiddel bizonytalanítsz el! 77 dologra!!!)
Kifejezés – rendelkezel az előzőekkel és képes vagy ezeket megnyilvánítani.
Neked , a Szellemnek, mély vágyad megismerni, megtapasztalni és kifejezni önmagad. Tulajdonképpen minden egy kifejezés pl: depresszió, betegség, állás elvesztése. Mennyivel jobb önfeledten ( hoppá: magyar nyelv!) táncolni, zenélni, főzni, nevetni…és lélegezni!
Mikor önfeledt vagy és boldog, akkor áthat……….
            az ÚJ ENERGIA!

Szeretettel,
Villing Zsuzsa