A tiszta tudás átadva és cselekedeteinkben használva, példaként mutatja hogy így a legjobb!
2009.november.11-e egy kedves szerdai nap volt a Radnóti utcában. Ekkor már páciensként túl voltam jónéhány oldáson, amiből kitűnt, hogy érdemes ezzel foglalkoznom.
Életem egyik nagy találkozására 2010 április 9.-én került sor Várhidi ILuskával. Ő felismerte bennem a következő vonal éllovasát, amitől annyira megszeppentem, hogy júliusban már Szokán Mónika 4-es tanfolyamán tértem magamhoz. De nagyon hiányzott ILuska, ezért 2011 márciusában elmentem a Bőség egynaposra. 4 év bátorsággyűjtés után a „Szavaknál is hangosabban” tanfolyamon folytattam a tanulmányaimat nála. 2015 február elején pedig meglett a 10-es is.
ILuskával azóta is töretlen a barátságunk, és a szakmai kapcsolatunk is. 2015-ben felkért, hogy legyek tagja a SubRosa csapatnak. Ennek a megtisztelő kérésnek természetesen azonnal igent mondtam.
Számomra a One Brain 3in1 egy csodálatos módszer, ami nekem is rengeteget segített. Ezen tapasztalatom erősített engem abbéli szándékomban, hogy ezt a módszert, ezt a tudást, minél nagyobb ismertségre és az őt megillető elismertségre támogassam.
Szeretettel, Szentgyörgyi Laci
Main menu
Főmenü
- Kineziológia
- Akiket ajánlunk
- Események
- Családállítás
- nolink
- Asztrológia
- nolink
- Galériák