János Péter emlékére

„A Királyságban nincs zavarodottság, mivel ott kizárólag egyetlen értelem létezik.
Ez az értelem Istentől ered, és Maga Isten.
Mivel ez az értelem egyben veled is azonos, éppúgy megosztod azt másokkal,- és kiterjeszted azt, - ahogyan Teremtőd tette. Ezt az értelmet nem kell lefordítani, mivel teljesen egyértelmű, - kiterjeszteni azonban ki kell, - mivel jelentése maga a kiterjedés.” (Csodák Tanítása TSZ. 7. II. 7. )
János Péter ezt az Egységből eredő értelmet, -tudást osztotta meg- 1992 óta, - amikor is a Kineziológia elérhetővé vált Magyarországon, és a Phoenix Stúdió, valamint a Magyarországi Kineziológusok Szövetsége megalapításra került.
Tette ezt egyszerű, érthető, előnyeit megtapasztalható módon, - jókedvvel, humorral fűszerezve.
A Kineziológia minden ágában otthon volt, együtt haladt a fejlődéssel, így a legújabb irányzatokat is megtanulta, és megosztotta.
A Sprituális Radix módszerét Korcsmáros Magdával együtt fejlesztették ki.
Én- (Balajthy Gréta) a családállítás révén találkoztam János Péterrel, és a nagy erejű állítást követően - szívesen látott az MKSZ összejövetelein, - mely szakmai fórumot jelentett- és jelent a mai napig a magyarországi kineziológusok számára.
A kineziológia és családállítás eszközeit hívta segítségül akkor is, amikor úgy érezte, hogy az általa vezetett Szövetségnek megújulásra van szüksége, - így adta át az alapító tagokból álló MKSZ vezetőség a stafétabotot az új vezetésnek 2009-ben.
Töretlenül támogatta a szövetséget azóta is, az MKSZ örökös tiszteletbeli elnökeként.
Ahogy megtanultuk, esszenciális szinten nincs elválás. Tudatunk segítségével bármikor kapcsolódhatunk, mert a morfogenetikus mező által továbbra is működik a kommunikáció, az egyetemes értelem megosztása.
Fizikai tested távozása mégis pótolhatatlan űrt hagy maga után.
Jó, jó! Igen integetsz, hogy ne csak beszéljünk róla, de valóban „éljük” is a tőled tanultakat, a lényeget lássuk, a kincset, amit megosztottál velünk, és hogy azt is választhatjuk, hogy most veled együtt örülünk annak, hogy már semmilyen fizikai fájdalom, - földi nehézség nem érintheti meg tökéletes szabadságodat, - felolvadásodat az Egységben!
Balajthy Gréta/Magyarországi Kineziológusok Szövetségének elnöke
Main menu
Főmenü
- Kineziológia
- Akiket ajánlunk
- Események
- Családállítás
- nolink
- Asztrológia
- nolink
- Galériák
Portré
„Mindaddig amíg a tudattalan tudatossá nem válik, a tudatalatti fogja irányítani az életed, és Te SORS-nak fogod hívni…" (Carl Jung)
Szeretettel várlak, ha úgy érzed, hogy szeretnél változtatni azon, ahogy most élsz.
Akár fizikai tüneted, akár lelki gondjaid akadályoznak abban, hogy megéld azt, aki valójában vagy, vagy lenni szeretnél. Együtt megkeressük az utat, hogy visszatalálj önmagadhoz, aki valójában tudja, hogy mit is szeretne. Ebben támogatlak, és veled vagyok. Segítségül hívom a kineziológiai stresszoldás eszköztárát, Bach virágesszenciák megerősítő hatását, rendszer és családállítás lehetőségeit, energiák gyógyító erejét.
Mert a választás a TIÉD. És mert MINDIG van választásod…..


Magyarországi Kineziológusok Szövetsége